A cinizmusról. Annak idején egy új beosztottamat úgy mutatták be nekem, mint magát a szervízelhetetlenül cinikus embert. Az alanynak nem volt ellenvetése, minthogy ő maga is cinikusnak tartotta önmagát. A cinikus emberek fatalisták, ezért öncélúak és perverz önigazolást keresnek minden cselekedetük által – nem örültem az új ismeretségnek. Egy véletlen folytán, nem sokkal később megtudtam, hogy a cinikus emberünk valójában a vállalat egyedüli idealistája, a csapat lelke.

A cinizmust és álcinizmust nehéz megkülönböztetni, pedig ugyanúgy nincs közük egymáshoz, mint mosolynak és nevetésnek. A csapda: soha nem tudhatod magadról, hogy cinikus vagy-e vagy álcinikus, és ez pont elég ahhoz, hogy más se tudja.